A gyermek születésének tervezése, van akinek hosszú folyamat van, akinek „csak” elhatározás kérdése, mert minden, a gyermek neveléséhez szükséges tárgyi feltétel adott. DE, csak a tárgyi feltételek szükségesek? A gyermek nevelésének kezdetéről mindenki másképpen vélekedik, van, aki azt mondja…. ó ráérek még, majd ha már beszél, vagy bölcsibe jár…., van aki azt mondja… ó ráérek még, majd ha tizenéves lesz, értelmesen el tudom magyarázni az élet dolgait…. és vannak azok, akik már tudják, hogy a pocaklakót is tudjuk „nevelni”, hiszen ha az anyának van egy bizonyos napirendje, amit minden nap követ, akkor ezzel a pocakban lévő babánkat is hosszászoktatjuk a rendszerhez. A gyermek nevelése nemcsak napról-napra történik, és meglátjuk mi lesz holnap hogy ébred és ahhoz igazítok mindent…, hanem amit ma „megtanítok”, hozzászoktatok, az hosszútávon meghozza az eredményét. A nevelés nem más, mint személyiségformálás… már gyermekkorban megalapozom azokat a személyiségjegyeket, melyekkel felnőttkorban érvényesülhet és elmondhatom, Ő az én gyermekem és büszke vagyok RÁ! Természetesen nem szabad elfeledkezni a külső és belső tényezőkről sem, amelyek befolyásolják a nevelés „eredményét”, ezért fontos, hogy amit mi, szülők megtanítunk a gyermeknek, azok megfelelőképpen rögzüljenek a gyermekben! Napjainkban fontos külső tényezők lettek a tömegkommunikációs eszközök, vagyis a média. Túl sok információ túl hamar jut el a gyermekhez, melyek nagy részét nem mindig tudja értelmezni, de a közvetített jelentéstartalom, mely az érzelmeire hat, nagyban befolyásolja lelki állapotát. A szülő szerepének jelentősége itt a legnagyobb: engedem vagy nem engedem a televízióban a meséket, a telefonon, táblagépen a játékokat, hogy nézze gyermekünk…. ezek a „szórakoztató” és egyoldalú tevékenységek módosíthatják is azt az eredményt, amit a nevelésünkkel el szeretnénk érni! Na, de lássuk, hogy ki hogy nevel vagy ki hogyan szeretne nevelni… sokszor hallom, hogy „én biztosan nem leszek ilyen, meg olyan”…. aztán mikor már a gyermek megszületése után beszélgetünk, akkor derül ki, hogy mégis olyanná vált a szülő a gyermeke láttán, amilyenné egyáltalán nem akart…. tudom nehéz határozott, következetes, határokat betartató szülőnek lenni, mikor meglátjuk gyermekünk ártatlan mosolyát…. DE, ne felejtsük, hosszú az út, és azon nagyon megfontoltan és okosan kell végigmenjünk, mert felnőtté kell nevelnünk pici gyermekünk!
Melyik lehet a legjobb nevelési módszer a sok közül? Bizony nagyon sok nevelési módszer van, amit vagy tudatosan, vagy tudat alatt, de alkalmaz minden szülő. Személy szerint a módszereket 3 csoportba soroltam, károsak, semlegesek és hatékonyak.
Először kezdjük a károsakkal (ebből van több):
Helikopter szülő: a szülő a gyermek „felett” a nap 24 órájában őrködik, csak a gyermekkel van elfoglalva, mely csecsemő és kisgyermek korban még viszonylag elfogadható, bár a természetes leválási folyamatot negatív módon befolyásolja. A szülő folyamatosan hatalmat gyakorol a gyermek felett, nem hagyja önállósodni, a gyermek alacsony önértékelésű, önállótlan, motiválatlan és „életképtelenné” válik a „valóvilágban”, mivel a szülő folyamatosan „megvédte” az élet tapasztalataitól…(ez nevelés sajnos egyre inkább utat tör magának)
Tekintélyelvű: ez a nevelési stílus hazánkban nagyon elenyésző. A szülők szigorú szabályokat állítanak fel gyermekeiknek, kevés szeretetet adnak és folyamatosan követelnek, magas elvárásokat támasztanak a gyerekek elé. Ezek a gyerekek felnőtt korban agresszívvá válhatnak, szociális téren nem tudják értelmezni az érzelmeket, magányosakká válnak.
Tigris szülők: tulajdonképpen ez a tekintélyelvű neveléshez hasonló, de mégis annyiban különbözik, hogy a szülők kimutatják érzelmeiket és a szigor abból adódik, hogy a gyermekeiknek jót akarnak, magas szintű oktatást kínálnak és magas szintű teljesítményt várnak el, hogy felnőttként magas pozícióba kerüljenek.
Érdektelen: a szülő egyáltalán nem foglalkozik a gyermekkel, csak alapgondozási és alap szükséglet kielégítést végez, kevés szeretetet ad, jóformán nincs ideje a gyermekre. Szeretet és gondoskodás „kiváltás” helyett inkább telefont és egyéb szórakoztatási lehetőséget biztosít számára. Ez a legkárosabb nevelési forma a tekintélyelvű nevelés mellett, felnőve érdektelen, motiválatlan és antiszociális ember lesz.
Fűnyíró szülő: ez a nevelési módszer a mai kor „vívmánya”, nagyon sok családban megfigyelhető, túlféltik a gyermeket, mindent „letarolnak” a gyermek körül, hogy minél problémamentesebb környezete legyen, minden feladatot és problémát megoldanak a gyermek helyett, ha valaki szólni mer a gyermekre, vagy netalán rosszabb jegyet kap a pedagógustól, ők azok, akik szószerint „leordítják” a másikat, ezzel is erősítve a gyermek önbizalmát. A gyermek ezáltal magas önbizalommal rendelkezik, ő lesz a „szent és sérthetetlen”, sosem hibázik, mert mindig más a hibás, és anya és apa majd mindent megold. Felnőtté válva mégis önállótlan lesz, mert nem lesz tapasztalata a problémamegoldásban, sűrűn fog munkahelyet és lehet környezetet is váltani, környezete nehezen viseli el természetét, magányossá válik.
Hárító szülő: sajnos ez a szülői nevelési stílus is egyre jobban előretör, a szülő ugyanis fél a gyermekétől, ha probléma adódik, vagy bármilyen más olyan helyzet van, amikor a szülővel kerülne a gyermek konfliktusba, a szülő áthárítja a felelősséget másra, mert nem akar a gyermekkel vitát, valószínű, fél, hogy alulmarad és ez csorbítja a „tekintélyét”. Egyébként ennél a nevelésnél már alapból nincs a szülőnek tekintélye a gyermek szemében, gondoskodó, odaadó és szerető szülők, de a gyermek szószerint a „fejükre nő”. Felnőve ezek a gyerekek valószínűleg magas önbizalommal rendelkeznek, gyakran konfrontálódnak másokkal, mert csak saját szemszögükből látják a problémát, kevés barátjuk lesz, mivel elméletileg mindig nekik van igazuk.
Semleges nevelési stílus:
Kötődő: az édesanyára vonatkozik inkább ez a nevelési stílus, mivel folyamatosan együtt szeretne lenni a gyermekével, mindent együtt csinálnak, együtt alszanak, együtt esznek, együtt játszanak, szinte a szülő kisajátítja gyermekét. A túlzott kötődés a gyermekhez nem egészséges, mivel a gyermeket kizárja a kortársi kapcsolatokból, nem beszélve arról, hogy a bizonyos életkorokhoz kapcsolódó leválási folyamatok is sérülnek vagy egyáltalán nem valósulnak meg. A gyermek szobatisztasága elhúzódhat, önállósága szintén, magányossá válik, a szülőnek nem meri megmondani és kifejezni, hogy nem kér a túlszeretésből és valljuk be, számára ez valamilyen szinten „kényelmes” is. Felnőttként sem fogja elengedni a szülő a gyermek kezét, lehet sikeres lesz a gyermek, de még 40 éves korában is otthon fog lakni a kisszobában anyával……..
Határozott: meghatározott szabályok szerint élnek, mindenkinek megvan a feladata, nincs beleszólása senkinek sem, a cél meghatározott, attól eltérni nem lehet. Hiányzik a rugalmasság és az önállóság ebből a nevelési stílusból, szeretik a gyermeket, de bizonyos határok között. Felnőtté válva személyiségétől függően vagy lázadóvá, vagy folyamatosan megalkuvóvá válik, olyan emberré, akinek folyamatosan megmondják mit csináljon, vezető valószínű soha nem válik felnőtt korában.
Megengedő: a gyerekek szinte úgy nőnek, mint a „gomba”, majd ők tudják mi jó nekik, ritkán fegyelmezik a szülők a gyerekeket, nincsenek határok, nincsenek igazából szabályok, irányok. Megfelelően és szeretetteljesen gondoskodnak a gyerekekről, inkább barátok akarnak lenni, mint szülők, ami nem biztos, hogy mindig jó. Nem konfrontálódnak a gyerekekkel, nem akarnak konfliktusba kerülni, inkább hárítanak. Felnőve ezek a gyerekek a szabályokhoz kevésbé tudnak alkalmazkodni, nincs rendszer az életükben, napi 8 óra egyhelyben való munkavégzés nem működik, nagy önbizalommal rendelkeznek és többé-kevésbé nekik van igazuk.
Ösztönös: ezek a szülők úgy nevelik a gyermekeiket, ahogy még őket is nevelték, ennek a nevelési stílusnak az eredményessége attól is függ, hogy a szülőket hogyan nevelték, milyen a minta, amire épít…. Tehát itt a hozott értékek a meghatározóak, ami lehet építő és romboló is….
Hatékony nevelési stílus:
Világítótorony: a mai kor szülőinek nehéz helyzete van, az információs társadalom kevés mozgásteret ad a szülőnek, változnak az értékrendek és ezzel együtt változik a társadalom felfogása is. Kenneth Ginsburg szerint ezek a szülők biztos pontot jelentenek a gyermeknek, mint a világítótorony a hajóknak: mindig elérhetőek és irányt mutatnak. Nem támasztanak túl sok követelményt a gyermeknek, hagyják, hogy gyermekek legyenek bizonyos szabályok között. Fontosnak tartják a rendszerességet, a következetességet, gondoskodóak, szeretik gyermekeiket, de figyelik a határokat. Hagyják, hogy a gyermekek megismerjék a kudarcot, hogy konfliktusba kerüljenek, ezáltal tapasztalatot gyűjtsenek, a tapasztalatokat megbeszélik. Ezek a szülők következetesek, bátorítóak, motiválóak, őszinték, megértik a gyermeket és terelgetik a helyes irányba. Felnőttként kiegyensúlyozottak, megfelelő szociális háttérrel rendelkeznek, a szülőről időben leválnak és kötődési szintjük életkoruknak megfelelő, kölcsönös szeretet és megértés jellemzi a szülő-gyermek kapcsolatot.