Mielőtt a szeparációs szorongásról beszélnénk, először tisztázni kell, hogy a babánk hogyan játszik és hol alszik…ezek mind befolyásolják a szeparációs szorongás időtartamát és mélységét. Kb. 6-7 hónapos babánk leejti a játékait, tárgyait és utánanéz, ez fontos „játék” a fejlődését nézve, mert így tanulja meg, hogy a játék attól, hogy leesett, és nem biztos, hogy látja, még létezik, ezt akárhányszor ledobja, nekünk fel kell venni, mert így tanulja meg a tárgyállandóságot, vagyis, ha a szülő kimegy a szobából, attól még ott van a lakásban. Ha tehát partnerek vagyunk ebben a hosszú és számunkra véget nem érő játékban, akkor megkönnyíthetjük saját magunknak ezt az időszakot. Az alvás nagyon nagymértékben befolyásoló tényező, mivel ha a baba a szülői ágyban alszik, a kötődés nagyon erős, a későbbi leválási folyamatokat nagyban megnehezíti, nem beszélve a szeparációs szorongásról, hiszen szinte a nap 24 órájában az anyával van. Az egy ágyban való alvás a szeparációs szorongást hosszúra és mélyre nyújthatja, ha tehetjük ne altassuk babánkat a szülői ágyban több szempontból sem egészséges. Ha nagyszülők nem laknak a közelben, az anyának még nehezebb dolga van, hiszen ebben az esetben csak szinte a szülőkkel találkozik a baba, kevesebb inger éri, kevesebb ismerős arc és hang, valószínű a nagyszülőktől is félni fog, mivel az emlékezet maximum 1 hét, amíg fel tudja idézni az arcot, a hangot, hogy legközelebb is ismerős legyen. A babáknak nagymértékben segít ebben a helyzetben olyan baba fényképalbum, melyben a nagyszülők fényképét nézegetheti, hogy az arc mindig ismerős legyen, ha meglátja. A szeparációs szorongás „kezelése” meghatározó a későbbi szocializációs fejlődési szakaszokra, tehát ennek kezelése is nagyon fontos, ha sikeres és szociálisan érett felnőttet szeretnénk nevelni gyermekünkből.